Szolgáltatásaim

Lágy csontkovácsolás és ízületi mobilizáció

Sokan hallottak már a csontkovács kezelésekről – és sajnos előfordul, hogy valaki negatív élményt szerzett. Ennek oka gyakran nem maga a módszer, hanem az, hogy a kezelés során nem jön létre a megfelelő összhang a vendég és a terapeuta között. Pedig a valódi eredmény kulcsa éppen ebben rejlik.

Amikor a kezelés során kölcsönös bizalom és ráhangolódás alakul ki, egy olyan közös munka jön létre, amelyben a test szinte "együtt dolgozik" a kezelővel. Így lehet elérni a valódi javulást.

A sérülésekből, balesetekből eredő elmozdulásokat nem lehet pusztán erővel, feszítéssel helyreállítani – sőt, ez sokszor további stresszt, fájdalmat okoz a szervezetnek. Én a testet nem csupán csontok, izmok és inak rendszerének tekintem, hanem egységként kezelem: figyelembe veszem a lelki és szellemi állapotot is. Ez a holisztikus szemlélet teszi igazán hatékonnyá a kezelést.

A csontkovácsolás és a masszázs több ezer éves, bevált módszerek – már az ókori Egyiptom kőoszlopain is felismerhetők ezek a technikák. A tudás tehát ősi, mivel nincs új a nap alatt.

Az általam alkalmazott lágy csontkovácsolás teljesen fájdalommentes. A kezelés során először mélyen ellazítjuk a testet, majd speciális nyújtásokat alkalmazok. Ezek végén egy finom, alig érezhető (kb. 1°-os) nyomással segítem az ízületeket:
– ha már a helyükön vannak, nő a mozgástartományuk
– ha elmozdultak, visszakerülnek természetes pozíciójukba

Finoman, mégis hatékonyan – erőltetés nélkül, a tested ritmusában.

Svédmasszázs

A masszázs egy ősi régóta bevált és alkalmazott módszer.

Számos előnyben segíti az emberi szervezetet akár stresszoldásként, befeszült, letapadt, begörcsölt izmok feljavítására, prevenció (megelőzés) szempontjából is alkalmazható, a vérbőség növekedése hozzájárul a szövetek jobb táplálásához, izom regenerációjához, fokozza az anyagcserét és a méreganyag kiválasztását is.

A masszázs ellenjavallatai:

  • láz
  • akut (heveny)gyulladás
  • fertőző betegség, bőrbetegség
  • menstruáció 1-2. napja
  • legyengült, leromlott egészségi állapot
  • rosszindulatú daganatos betegségek
  • vérzékenység (haemophilia)
  • csontritkulás (osteoporosis)
  • pacemaker esetén
  • alkoholos-drogos állapot
  • kezeletlen magas vérnyomás
  • kezeletlen cukorbetegség
  • lábszárfekély
  • trombózis gyanúja
  • pacemaker esetén
  • rosszindulatú daganatos megbetegedés esetén
  • várandósság

Arc reflexológia

Az arcon hasonlóan, mint talpunkon vagy fülünkön, kirajzolódik a testünk szervi térképe. A test bármely részében lévő rendellenesség, betegség megszüntethető az arc megfelelő reflex zónájában található pontok masszírozásával. Az egyes szervek idegvégződései pontosan meghatározhatóak az arc bizonyos pontjain, amelynek masszírozásával elősegíthetjük az adott szerv vagy szerv rendszer működését. Szervezetünk az így  kapott energiát a megfelelő szervekhez vezeti.

Az arc izomtónusa simábbá feszültségmentesebbé és energikusabbá válik.

Az arcreflexológiát lehet alkalmazni:

  • állapotfelmérés, megelőzés szempontjából
  • helyreállító kúraként
  • kúra utáni álltalános visszaigazolás és karbantartásért

  • Ellenjavallatok:
  • lázas állapot
  • gyulladás
  • áldott állapot
  • vérzékenység
  • trombózis gyanúja
  • kezeletlen magasvérnyomás
  • kezeletlen cukorbetegség
  • rosszindulatú daganatos betegségek
  • fertőző bőrbetegségek
  • visszér gyulladás

Köpölyözés

A köpöly egy rendkívül hatékony őskori keletről eredeztethető vákum terápiás gyógyászati módszer, amely fokozza a vérkeringést, feszesíti a bőrt, izom regeneráló hatása van, elősegíti a nyirokkeringést, görcsoldó hatású, javítja az izomtónust, gyulladáscsökkentő hatású, immunrendszert stimulálja, növeli a sejtek oxigénfelvételét, erek falát erősíti, elősegíti a striák terhességi, illetve hízási csíkok halványítását.

A szervezetünk a fel nem dolgozott méreganyagokat a bőr, izom, és zsírszövetbe raktározza el.

Köpöly a vákum segítségével feloldja ezeket a méreganyagokat és a nyirokrendszer segítségégével kivezeti a szervezetből.

A köpölyözés ellenjavallatai:

  • lázas állapot
  • akut gyulladás
  • fertőző bőrbetegség
  • fertőző betegségek
  • bőrfekélyek (lábszárfekély)
  • akut szívelégtelenség
  • TBC
  • menstruáció 1-2 napja
  • terhesség
  • vérzékenység (hemofília)
  • kezeletlen magas vérnyomás
  • kezeletlen cukorbetegség
  • rosszindulatú daganatos betegség
  • osteoporosis (csontritkulás)

Anti-cellulit masszázs

Intenzív, speciális fogások, valamint köpölyözés és nyirok drenázs segítségével elősegítjük a zsírsejtek csökkenését, a bőr feszességét, a bőr anyagcseréjét, narancsbőr fokozatos eltávolítását, valamint a várandóssági, hírtelen fogyási csíkok elhalványítását. fokozott vízivás és egy méregtelenítő kúrával fel lehet gyorsítani az eredményt és így hamarabb meg lehet szabadulni a nemkívánt esztétikai tulajdonságainktól.

Ellenjavallatok:

  • lázas állapot
  • gyulladás
  • áldott állapot
  • vérzékenység
  • trombózis gyanúja
  • kezeletlen magasvérnyomás
  • kezeletlen cukorbetegség
  • rosszindulatú daganatos betegségek
  • fertőző bőrbetegségek
  • visszér gyulladás

Reflexzónákat érintő talpmasszázs:

Talp görcsölését megszüntető kezelés, reflexpontokra hatva elősegítjük a belső szervek működését, stresszoldó hatású, elősegíti a hormonműködést.

A reflexológia betegségek megelőzésére és kezelésére is alkalmas.

Talpon lévő idegvégződések masszírozásával elősegítjük a szervek, valamint a test öngyógyító folyamatait.



Ellenjavallatai:

  • láz
  • lábon lévő nyílt seb
  • áldott állapot
  • sugár kemoterápia kezelések alatt
  • műtét után 3-6 hét
  • trombózis gyanúja
  • agyvérzés
  • lábszárfekély
  • kezeletlen magasvérnyomás
  • alkoholos, drogos állapot
  • bőrrák
  • nyirokrák
  • daganatos betegségek
  • epilepszia
  • autoimmun betegség
  • bőrgomba


Nyirokmasszázs

A nyirokmasszázs rendkívül jó hatással az esetleges végtagok vizesedésére, mivel óvatos technikákkal a nagyobb nyirokcsomókba vezetjük a felgyülemlett kötőszövetet, így segítjük a szív munkáját.

Elősegíti a folyadék egyensúly természetes megtartását, a regenerálódást, a pangásos folyamatok megszüntetését, az áldott állapoti lábödéma felszívását, bőr feszességét

Ellenjavallatai:

  • láz
  • akut gyulladások
  • trombózis
  • pajzsmirigy túlműködés
  • daganatos megbetegedés
  • vérzékenység
  • kezeletlen magasvérnyomás



kiesio tape 


A Kinesio Tape javallatai:


  •   nyirokkeringési problémáknál 
  •   instabilitás támasztásához

  •   sérült idegek esetén  

  •   ízületi mozgásterjedelem növelés  

  •   fájdalomcsillapítás  

  •  gyengült izom esetén  

  •   keringési probléma duzzanat esetén  

  • nagyobb fizikai megterhelés esetén megelőző stabilizálásra                                                                                               Hatásai:

  • A felhelyezett tapasz hatására a bőr és a szövetek fellazulnak

  •  a nyirokfolyadék áramlása intenzívebbé válik

  • javul a vérkeringés és a fájdalom receptorokra nehezedő nyomás is csökken

  •  Stabilizálja az izmokat, ízületeket, megakadályozza az izomgörcsök bekövetkezésének 

  • lehetőségét. kialakulását

  •  csökkenti a gyulladások 

Bambusz masszázs

A bambusz masszázs Indiából eredeztethető thai masszázs stílus, amelyet főként a keleti kultúrákban alkalmaztak. A kezelést egy természetes bambuszrúddal végzik, amelynek alkalmazásával kilazulnak a mélyebb, kötöttebb izomszövetek is, fokozza a nyirokkeringést, serkenti az izmok anyagcseréjét, valamint feloldja az energetikai blokkokat a testben.

Ellenjavallatok:

-láz

-vérzékenység

-rosszindulatú daganatos megbetegedés

-pacemaker

-csontritkulás

-alkohol vagy tudatmódosító szer használata alatt

-trombózis

-kezeletlen magasvérnyomás

-kezeletlen cukorbetegség

-legyengült egészségi állapot

-áldott állapot

-akut gyulladás




Kapcsolatfelvétel

Látogass meg
1113 Budapest, Györök utca 2

Békéscsabán és környékén háznál lévő kezelésre, konzultációra van lehetőség 

Elérhetőség: +36 50 124 0966

E-mail: gyogyitokunyho@gmail.com

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el